Fiatalok!

A minap egy ismerősöm küldött egy üzenetet, hogy randalírozó fiatalok egy csoportja, tart a Szabadkai utcán a Duna-part felé. Ordítoznak, rugdossák a kerítéseket, kukákat stb…

Írtam neki, hogy ha úgy látja, rongálnak, vagy egyéb szabálysértést, netán bűncselekményt foganatosítanak meg hívja a Szigetszentmiklósi járőrt! De mivel a csoport nem állt meg, hanem haladt, így a bejelentés is lassan elévült! Az ismerősöm megnyugodott és visszafeküdt aludni!

Mindez majd éjfélkor történt… Nem kellett sok idő én is hallottam őket, mert lassan ideértek a kisbolt elé. Majd valószínűleg errefelé lakhatnak, mert szétszóródtak, ki-ki elindult hazafelé… az éjszakai csend hamarosan visszatért a környékre.

Gondolhatnánk, fiatalok, egyszer egyszer nekünk is tolerálni kell ezt, hogy jól érzik magukat, végül is csak egy óra volt max ameddig hazaértek…

Nem is gondolnánk nagy bajra, ha csak elhaladnak zajongva előttünk, hisz ez csak pár perc kellemetlenség, és különben is!

És itt megint a fejekben lévő elszigetelődés a baj!Mert nem jól látja az, aki ezt gondolja…A város ahol élünk az a MIÉNK! Minden szépségével, és hát lássuk be minden bajával együtt…

Mert a közterület (a nevében szép anyanyelvünk egyértelműen leírja)a köz-é!

De van baj… nem is kevés… és a baj lassan elharapódzni látszik főleg Pest megyében!

Nálunk a legnagyobb mértékű a fiatalkori bűnelkövetés aránya országosan! Nem nagy dicsőség valljuk be! Hiszen a mi korosztályunk neveli a fiatalkorú lakosság majd legnagyobb részét, így a felelősség is a miénk! Azoké is, akik aznap este nem abban az utcában nem tudtak aludni!

Aztán másnap bementem az irodába, és a közteres egy csomó letépett utcatáblát mutatott… Ezeket- mondta –mind az erdőből hozta be valaki! Egy kupacra voltak dobálva!

Valaki azzal szórakozott, hogy letépte az egységes és szép utcatáblákat és kivitte az erdőbe őket!

Azt gondolhatnánk, nagy kaland rakunk fel másikat nem halt meg senki… de nézzünk mélyebbre:

Naponta a 17000 emberhez legalább százas nagyságrendben érkezik csomag! A futárszolgálat jó esetben rendelkezik GPS készülékkel, de ez nem minden esetben tökéletes, főleg a kis utcák, vagy ne tán közök esetében! Arról is essék szó, akikhez idegenek, netán rokonok jönnek…

A táblák újragyártása mind az amúgy is vékonyka pénztárcából fogy, amivel a város rendelkezik.

És akkor még le kell kötni egy embert, aki fel is szereli őket! Máris egy összetett probléma rengeteg idő, és pénz, az amúgy esetleg csak csínytevésnek szánt lopás és rongálásból! Mondhatjuk, apró csínytevés nem hallt meg senki! Valóban, de nézzünk a dolgok mögé és jöjjenek a száraz tények:

 

  • Évente kb 7-8000 bűncselekményt követnek el
  • Gyerekkorú. elkövet ők száma évente: 3-4000 fő
  • Vagyon elleni deliktumok száma csökken, a személy elleni és a garázda bűncselekmények száma nő – aggasztó!
  • A gyerekkorú elkövet ők 60 %-a 12-13 éves!
  • Jellemző a csoportos elkövetés
  • Rongálás (vandalizmus): 14,4 %
  • Részvétel csoportos verekedésben: 17,5 %
  • Rablás: 0,7 %
  • Testi sértés: 2,3 %
  • Szignifikáns összefüggést állapítható meg a bűnelkövetés és az iskolakerülés, hátrányos lakó-és iskolakörnyezet, az évismétlés, valamint az alkohol- és drogfogyasztás között.
  • Kortárs csoport erős hatása (állandó baráti társaságjellemző – 90 %)

 

Rizikófaktor

  • Kockázatkereső attitűd
  • Különélő szülők
  • Rossz kapcsolat az apával
  • Gyenge szülői kontroll és következmények nélküli „tettek”
  • „lerobbant lakókörnyezet”
  • Idősebb, drogos és/vagy deviáns barátok
  • Gyakori éjszakai kimaradás
  • Iskolakerülés

 

 

Családi háttér

 

  • 35,9%-uk él teljes családban
  • A megkérdezettek 52,3%-ának elváltak a szülei (válások több mint fele a gyermek 3 éves kora előtt történt)
  • Az összes megkérdezett 33,6%-a egyáltalán nem tartja a kapcsolatot az egyik szülővel ( egyszülős család 60,2%, ezek 73 %-a rendelkezik új partnerrel)
  • Gyakori változás a családszerkezetben, partnerváltások (73%)
  • A családok 75,8%-ánál fordult el ő szenvedélybetegség, öngyilkosság, lelki vagy mentális betegség
  • Leggyakoribb deviancia a bűnelkövetés, főként az apák
  • A megkérdezettek átlagos „testvér-száma”: 4,5!
  • Kapcsolat a szülőkkel: általában jó vagy semleges (rossz- 23%)
  • Gyakori az egykeresős család, kényszer-háztartásbeli anyával

 

Korosztályok:

12-13 évesen főként vagyon elleni bcs.

14-15 évesek vagyon elleni és erőszakos bcs-ek is; legtöbb erőszakos bcs-t

15-16 évesek követték el;

15 éves kor felett a drogfogyasztók száma emelkedik

Első bcs. Elkövetésének időpontja 12-14 éves korra tehető.

 

 

 

Megyék szerint!

Megye Bűnelkövetők Ügyek
Bács- Kiskun megye 6,1 % 7 %
Baranya megye 0,6 % 0,9 %
Békés 2,4 % 3,5 %
Borsod 11,5 % 7,8 %
Csongrád 4,2 % 5,2 %
Fejér 1,8 % 2,6 %
Hajdú 5,5 % 7 %
Heves 4,2 % 5,2 %
Jász-Nagykun-Szolnok 4,2 % 3,5 %
Komárom 3 % 3,5 %
Nógrád 3,6 % 3,5 %
Pest megye 22,4 % 17,4 %
Somogy 3,6 % 3,5 %
Szabolcs 6,1 % 8,7 %
Tolna 1,8 % 0,9 %
Vas 1,8 % 1,7 %
Veszprém 1,8 % 1,7 %
Főváros 15,2 % 16,5 %
Összesen 100 % 100 %

 

Szóval a számok azt mutatják, van baj!De mi lehet a megoldás?Vajon régen is volt ennyi fiatalkorú aki nem tartotta be a társadalmi normákat?Biztosan!Vajon a számítógépek és játékok elválasszák a mai gyerekeket a valós világtól?Kinek a dolga őket nevelni, hiszen a családok 50%-a elvált!A pedagógus hatásköre annyira leszűkült, hogy szinte már nekünk kínos! A társadalmi elvárásoknak akarnak-e megfelelni vagy épp ellenkezőleg, pont emiatt akarnak lázadni?

A legfontosabb feladatunk, nekünk szülőknek, hogy lekössük az érdeklődésüket, az energiájukat valamivel, és talán kevesebb buszmegálló virágtartó és kapucsengő fog áldozatul esni a közeljövőben!

Egyvalamit sosem szabad hagyni, hogy egy felnőtt azt mondja mi közünk hozzá az ő gyereke! Mert nem győzöm hangsúlyozni egy közösség részei, vagyunk…

Hamarosan indul, a kötelező 50 óra közmunka program, amiben megpróbáljuk bevonni azokat a fiatalokat is, akik nem találják a helyüket a mi társadalmi elvárásaink között. Sok türelmes pedagógiai munka vár majd ránk, de hiszem azt, hogy a nevelés sokkal célravezetőbb, mint megelőző feladat, mint majdan a büntetés, ha már elkövetővé vált a fiatal! Ehhez viszont szükségünk lenne segítségre! Aki úgy gondolja, hogy szeretne csatlakozni ehhez a projekthez az, keressen minket a https://www.facebook.com/Szigethalmi-Polg%C3%A1r%C5%91rs%C3%A9g-961366803900088/

Vagy a szigethalmipolgarorok@gmail.com

E-mail címen! Köszönjük!

Bogya Károly

 

 

0 Comments

Leave a reply

Honlapunk cookie-kat használ. A weboldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához.
Cancel