Turizmus

A fákkal övezett sávban ma már hangulatos üdülőterület alakult ki, közvetlen a folyó partján, stégekkel, sétánnyal. Míg a kialakított út egyik felén megmaradt erdőrész közkedvelt kirándulóhely kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a másik felén elhelyezkedő vendéglátóhelyek, cukrászdák gondoltak arra is, hogy az elfáradt kirándulók hangulatos helyeken pihenhessék ki az út és a játék fáradalmait. S miközben papa, mama pihen, a kicsik újult erővel kezdhetik a mászókázást, hintázást, csúszdázást, a kialakított játszótéren.

Az építkezések során feltárt leletek alapján tudjuk, hogy a jelenlegi város területe már 3500 évvel ezelőtt, a Bronzkorban is lakott volt. Találtak sírhelyet, bronzkori csontvázzal, családi házépítés közben, de akadtak bőven bögrék, cserépedények, fazekak és tálak is, szépen, sorban. Az aszfaltút építése során pedig, II. századbeli szarmata telep maradványai kerültek elő. Így nyugodtan elmondhatjuk, hogy csinos kis régészeti gyűjteménnyel gazdagodhatott a település, melynek a jövőben a terv szerint egy Helytörténeti Múzeum ad otthont.

Visszatérve a felszíni területre, s időben a XIX. századba utazva, már megváltozott birtokviszonyokat találhatunk, amikor is Szilágyi Lajos ráckevei járású főszolgabíró parcellázza, a jelenlegi szigethalmi HÉV megálló és a Kis Duna felé eső területeket. Itt épültek fel az első házak is. Ekkor még a sokszor változtatott nevünk Szilágyi-telep volt. Csak úgy zárójelben jegyezzük meg, voltunk mi Horthy-liget, Dózsa-liget majd újra Szilágyi-telep, majd lassan s később a már megmaradt Szigethalom.A terület habár még mindenféle szempontból Tökölhöz tartozott, a szőlőkultúra fejlődése és a parcellázás során egyre több család települt le, így 1908-ban már tíz család lakott a telepen, s kedvükért már a HÉV is megállt.

1899-ben a belügyminiszter engedélyezte, a Tököl, Szilágyi-telepi egyesület alapszabályát, s ez, illetve ennek 1909 évi módosított változata alapján megkezdődött az oktatás is a csőszházban (ez a jelenlegi József Attila utcai iskola területe volt), 16 tanulóval s Bruszt Alajos tanár úrral. A nevelői lakással egybeépített állami iskola 1917­ben kezdte meg működését. Első kinevezett igazgatója Erdődi Mihály volt. Ugyanebben az évben jelölték ki a temetőt is, 1600 négyszögöl területen. Itt emeltek 1922-ben emlékoszlopot a világháborúban elesett 9 katonának. Templomaink is épültek, a reformátusok 1931-ben, a katolikusok pedig 1933-ban építették fel templomaikat. Ebben az időszakban készült a bekötő műút is. A postaügynökséget 1934-ben postahivatallá alakították. Az első világháború után a terület fejlődése a környéken működő ipari üzemek hatására, felgyorsult, így az itt élők száma folyamatosan gyarapodott.

A fővárosi munkalehetőség mellett a helyi nagy építkezések szintén kedveztek a népességszám növekedésének. 1940-1942 között építették a Dunai Repülőgépgyárat, 1940-ben épült a tököli repülőtér, a gyártelepi állomás és a Csepel-Horthyliget közötti műút. 1942-ben – Vohányi Géza igazgatása alatt az iskola önállósult. Három tanteremmel és kilenc nevelővel, bővült.

Bekövetkezett azonban a II. Világháború, s sajnos ezt a települést sem kerülte ki. 1944. április. 3.-án a német katonaság bevonult, és több mint fél évig el is felejtett kivonulni a területről. A gyárat és a falut bombázták, az áldozatok száma elérte a 2000 főt. Közülük sokaknak sírja még ma is megtalálható, s emlékükre oszlopot állítatott a hivatal.

A szovjet csapatok november 29.-én érkeztek, a Dunai Repülőgépgyárhoz, s a front elvonulásával megkezdődhettek a helyreállítási munkák, melynek eredményeként a Dunai Repülőgépgyár, Csepel Autógyár néven kezdte meg működését 1949-ben, az újjáépítés után.
Az ipari termelés felgyorsulása eredményezte, hogy munkalehetőség reményében egyre többen költöztek e vidékre. A biztos megélhetés tudata és az olcsó telekárak lehetővé tették, hogy a családok kövessék a munkavállalókat, s ez ugrásszerű népességszám növekedéshez vezetett. Így, a Tökölhöz tartozó Szilágyi-telep (még mindig ezen a néven) 1950-ben önálló lett. Majd 1951- re végre, megkapta a jelenlegi nevét is.  Az új községben szükségessé váltak a középületek és az ellátás biztosítása, így 1954-re az orvosi rendelőt is átadták. S a fejlődés dinamikus léptekben, megállíthatatlanul haladt előre.

1956-ban új általános iskola, működő óvoda, 1960 rendőrségi körzeti megbízott és rendőriroda alakulás, orvosi lakások s új postaépület. Ezek mind azt eredményezték, hogy a település lakossága folyamatosan nőtt, s egyre többen szívesen jöttek ide lakni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a falu lakossága 1970-ben már 6016 fő. S ezen az eredményen javított, hogy az 1970-es évek elején beindult a helyi autóbusz közlekedés is.

Az 1980-as statisztikai adatok szerint már a lakosság száma 9131 fő, s ezt a gyors létszámnövekedést már a fejlődés is alig bírta szusszal. Hirtelen szükség lett még óvodára és iskolára, de azért 1985-re elkészült a suli is, amely a Gróf Széchenyi István nevet kapta. Az 1980-as évek végén ivóvíz társulat alakult, 94-ben bevezették a gázt a területre, majd 95-96-ban már a telefon is bevezetésre került. 1996-ra a Vízgazdálkodási Társulat is megalakult, melynek eredményeként a település 2002-re már 100%-osan csatornázott volt. A XX. század utolsó évtizedeire tehát a fejlődés még jobban felgyorsult.

Nem mellesleg említendő az sem, hogy az önkormányzat 1996-ban az Autógyár privatizációja során megmentette a művelődési házban működő könyvtárat, melynek állománya ma már meghaladja az 50 000 kötetet, így a város apraja, nagyja lelheti kedvét kellemes kikapcsolódásként az olvasásban. S büszkék lehetünk arra is, hogy 2004-ben a várossá avatást követően, (2004. Szeptember 4.) elsőként és egyedüliként vehettük fel Hegedűs Géza nevet könyvtárunkra, mely neves nap alkalmával özvegye, Hegedűs Gézáné, leánya és unokája is megtisztelt minket jelenlétével.

A légvédelmi tanya helyén ma már az Egyesített Szociális Gondozási és Ápolási Központ működik, felújításra került a Kultúrház elkészült a teljesen új postaépület, az utak között nagyítóval kell keresnünk, melyik nem aszfaltos, s a jövőre vonatkozóan is sok-sok terv van, mint például egy szép városközpont, vagy a még nagyobb és szebb ovi. A várossá avatással nem hogy a fejlődés nem szűnt meg, de a lehetőségek még nagyobb tárháza adatott meg, s hogy az akkori belügyminiszter asszony, Lampert Mónika szavait idézzem, – aki falunkat várossá avatta – “a városkulcsot őrizni kell, hiszen egyszerre zár és egyszerre nyit.”

S a kulcs őrzője- a város vezetője – jelenleg is folytatja munkáját, azoknak a szavaknak alapján, s a kulccsal:
Bezárja mindazokat az értékeket melyek fontosak az itt élő emberek számára, és nyit a környező települések felé, és nyit a világ felé. Hiszen minden település így tud igazán fejlődni, ha ez a nyitottság megvalósul!

Honlapunk cookie-kat használ. A weboldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához.
Cancel